Olasz Kultúrintézet

A helyszinhez közvetlen elérhetőségeket megjeleníteni nem áll módunkban.
Közvetlen ajánlatkérés a helyszín felé
565_4 Budapest VIII. kerületében, a Bródy Sándor utca 8. szám alatt található az az épület, amely 1865-től 1902-ig a Magyar Országgyűlés Képviselőházának székhelye volt, és jelenleg a budapesti Olasz Kultúrintézetnek ad otthont. Az épületet – mely Budapest legjelentősebb XIX. századi műemlékei közé tartozik – Ybl Miklós, az egyik legnagyobb magyar építész tervezte. Az ő nevéhez fűződik többek között az Operaház, a Szent István Bazilika és a Közgazdaságtudományi Egyetem épülete is. Az intézet épülete a korai eklektika neoreneszánsz irányzatának talán legjellegzetesebb példája, és az első Magyar Országgyűlés Képviselőházának székhelyeként a magyar politika történetének egyik legfontosabb műemléke. 1902-ben a Képviselőház ideiglenes épületéből átköltözött Duna-parti, végleges székhelyére. 1920-ig a Bródy Sándor utcai épület vásárok és kiállítások helyszíne volt. 1920 novemberében az első emeleten vetítőszobát alakítottak ki filmvetítésekhez. Egy 1935-ben, Rómában aláírt szerződés értelmében az épület 1942-ben az olasz állam tulajdonába került. Számos homlokzati és a belső teret egyaránt érintő felújítási munka után a Magyarországi Olasz Kultúrintézet 1943. június 21-én nyitotta meg kapuit, neves olasz és magyar személyiségek jelenlétében. Az intézet rendelkezik egy 140 fős moziteremmel, valamint egy kb. 500 férőhelyes, kiállítások, konferenciák, színielőadások és koncertek megrendezésére alkalmas nagyteremmel.
A helyszínre legjellemzőbb céges rendezvénytípusok:
  • konferencia
  • termék-, divatbemutató

További megrendezhető rendezvénytípusok:
sajtótájékoztató , partnerfogadás , dolgozói party , bál , díjátadás , megnyitó

A helyszínen alkalmazható vendéglátástípusok:
bekészítés , kávészünet , reggeli , pezsgős koccintás , koktél party , szendvics party , bőségtál felkészítés , kongresszusi étkezés , hideg- meleg büfé , díszétkezés , összetett díszétkezés .

A helyszínre külső vendéglátás hozható.

Moziterem

A rendezvényhelyszín alapterülete négyzetméterben A rendezvényhelyszín szélessége méterben A rendezvényhelyszín magassága méterben A rendezvényhelyszín kapacitása széksoros elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása iskolapados  elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása U-alakos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása táblaasztalos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása körasztalos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása állófogadás esetén
-- -- -- -- 140 -- -- -- -- --

Nagyterem

A rendezvényhelyszín alapterülete négyzetméterben A rendezvényhelyszín szélessége méterben A rendezvényhelyszín magassága méterben A rendezvényhelyszín kapacitása széksoros elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása iskolapados  elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása U-alakos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása táblaasztalos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása körasztalos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása állófogadás esetén
-- -- -- -- 500 -- -- -- -- 500
A helyszínen igénybe vehető szolgáltatások:

Biztonsági őrzés , CD lejátszó , Csiptetős mikrofon , Dekoráció , DVD lejátszó , Elnöki asztal , Fény és látványtechnika , Háttérzene , Hostess , Légkondicionálás , Parkoló , Ruhatár , Színpad , Teremhangosítás , Természetes fény , TV , Videó lejátszó , Öltöző


Metróval: Piros metró (M2) – Astoria megálló Kék metró (M3) – Kálvin téri megálló Autóbusszal: 7, 73, 78 – Astoria megálló 9, 15 – Kálvin téri megálló Villamossal: 47, 49 – Astoria vagy Kálvin téri megálló


Maximális parkolási lehetőség:

-

Pontos cím: Budapest Bródy Sándor utca 8
A helyszinhez közvetlen elérhetőségeket megjeleníteni nem áll módunkban.
Közvetlen ajánlatkérés a helyszín felé
PARTNERÜNK AKCIÓJA
E partnerünknek jelenleg nincs akciója.
RENDEZVÉNY-KATALÓGUS CÉGES RENDEZVÉNYEKRE

Céges rendezvények szolgáltatói a Rendezvénykatalógus kínálatában. Party service, catering, rendezvénytechnika és még 40 egyéb rendezvényszolgáltató.

A helyszín mellé szolgáltatókat is találhat a Specia Csoport választékában. A Rendezvénykatalógus oldalain számos rendezvényszervező és egyéb rendezvényszolgáltató közül választva, összeállíthatja saját rendezvényét. Party service és catering, rendezvénysátor és eszközkölcsönzés, virág és rendezvénytechnika: kattintson a logora!

Kedvencek

Belépés

Kedves Látogató!

Vegye igénybe csoportos ajánlatkérési szolgáltatásunkat!
Tegye a kedvencei közé, (Ezzel a gombbal tehet be a kiválasztott helyszíneket a kedvencei közé! Így kérhet a rendezvényhelyszínekre csoportos ajánlatot!) a kiválasztott helyszíneket, és egyetlen űrlappal kérjen ajánlatot egyszerre akár 10 helyszínre!

A kiválasztott helyszínek:

Express helyszínkereső



  • Magyar Nemzeti Galéria - rendezvényhelyszín a Budavári Palota épületeiben

    MNG Rendezvényközpont
  • Üvegpalota. Modern rendezvénypalota Budapest Belváros

    Rendezvénypalota Budapest Belváros
  • Albatros Party Service. Minőségi vendéglátás, rendezvénygasztronómia.

    Albatros Party Service
    Catering felső fokon
  • Bara Rendezvényközpont. Rendezvénytermek, szálloda, étterem, garázs.

    Bara Rendezvényközpont,
    szálloda, étterem, garázs
  • Benczúr Hotel rendezvénytermek, konferenciatermek.

    Hotel Benczúr
    Szálloda és konferenciahelyszín
  • Dürer Rendezvényház. Rendezvényhelyszín akár ezerfős rendezvényekre is.

    Akár 1000 fős rendezvényekre is!
  • Vista rendezvényterem. A  belvárosi helyszín.

    Vista rendezvényterem.

  • SYMA Rendezvényközpont.  Rendezvényhelyszín, konferenciahelyszín, koncerthelyszín.

    SYMA Rendezvényközpont